Írások » Írások » »
Vallás
A világon több fő vallás van, mint például a Keresztény, Zsidó, Buddhista, Hindu, Muszlim (Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Az olvasó döntse el a sorrendet, saját megítélése szerint) és egy valláson belül is vannak különbözők. Például a Keresztény valláson belül van Görög Katolikus, Római Katolikus, Ortodox Katolikus, Protestáns, Református stb. és sorolhatnám tovább a sort a többi fő valláson belül is. De igazából nem erről akarok írni, hiszen ha valakit érdekel, akkor utána tud nézni.
Úgy gondolom, hogy erről a témáról csak a saját tapasztalatomat, véleményemet írom le. Olyan családban és olyan emberek között nőttem fel, ahol sokféle vallás előfordult. A családi, baráti összejöveteleken, soha senki nem firtatta a másik ember vallását. Mindenki elfogadta a másikat olyannak amilyen, vallásával együtt. Mindenki tiszteletben tartotta a rokona, barátja vallását, vallási ünnepeit és soha nem bántották egymást érte. A beszélgetések legfőképp arról szóltak, hogy ki mennyire boldog, mit csinál jelenleg és mit szeretne csinálni a későbbiekben. Hogyan segíthetne a rokonainak, barátainak önzetlenül. Néha előfordult, hogy felvetődött a vallási téma, de akkor is csak a saját tapasztalataikat mondták el. Nagyon sok bölcsességet meséltek el egymásnak a saját vallásaikkal kapcsolatosan, amiből mindenki leszűrhette magának a saját tanulságát és alkalmazhatta az életben, ha akarta. Mindig odafigyeltek rá, hogy még a vicceikkel se bántsák meg a másikat. Fontosabb volt az egymás iránti szeretet, tisztelet, mint az, hogy milyen vallású a rokon vagy barát. Nagyon sokat tanultam tőlük. Például azt, hogy nem árt megismerni a másik ember vallását, mert ezáltal közelebb kerülünk hozzá. Tudni fogjuk, hogy mi az, ami neki fontos és megismerjük az ő nézőpontját. Így biztos, hogy még véletlenül sem bántjuk meg. Sőt más vallásokban is nagyon sok bölcsesség van, amiből sokat lehet tanulni. Legfőképp azt tanították meg nekem, hogy tiszteletben kell tartani egymást és tiszteletben kell tartani egymás vallását. Így meglehet tartani az egymás iránti szeretetet. Én tiszteletben tartom minden ember vallását. Ezzel kapcsolatosan arra gondoltam, hogyha vallási jellegű verset vagy írást rakok fel a honlapra, akkor az olyan részt, ami vallásonként változik csillaggal (*) fogom megjelölni. Éppen azért, hogy az olvasó a saját vallásának megfelelő szót helyettesíthesse be a helyére, amennyiben akarja.
Például, amikor a Fényről írok, akkor én a Mennyei* szeretetre gondolok.
Konzekvencia:
Egyetlen emberi lény sem ítélkezhet a másik ember felett a vallása miatt, mert elfogult a saját vallásával szemben. Nem szabad hagyni, hogy a különböző vallások elválasszák az embereket egymástól, mert egy fajhoz tartoznak, az emberi fajhoz és ez mindennél fontosabb.
Tiszteletben kell tartani egymást és tiszteletben kell tartani egymás vallását. Így meglehet tartani az egymás iránti szeretetet.
♥ Nagy J. Gabriella ♥ Debrecen, 2014. Szeptember 18.
