Nagy J. Gabriella

Írások » Nap kérdése » »

Nap Kérdése – Mit Csinálna a Próbacipő Fogságában?

2016. október 21.

Egy pár napja érdekes és igen vicces élményben volt részem. Arra gondoltam, hogy elmesélem, és persze kíváncsi lennék rá, hogy ki, hogyan reagálta volna le a helyzetet.

A napokban elmentem cipőt venni, mint minden más ember. Egy pár cipőboltot végig jártam, mire találtam két olyan cipőt, amit jónak láttam felpróbálni. Felhúztam az egyik pár cipőt, de nem volt olyan kényelmes, mint amilyennek látszott. Ezután felhúztam a másik pár cipőt és a rajta lévő cipzárt, majd járkáltam benne egy pár lépést, hogy kipróbáljam, hogy kényelmes-e, de nem igazán éreztem magaménak, mert egy kicsit nagy volt.  Szóval úgy döntöttem, hogy leveszem a cipőt és visszarakom a polcra, mert nekem nem jó. Eddig nem is lett volna semmi baj, de akkor ért a meglepetés, amikor le akartam húzni a lábamról. A jobb lábamról le is tudtam venni minden probléma nélkül, de a bal lábamon lévő cipő cipzárját nem tudtam lehúzni, mert csapdába estem.

Ott álltam és azon dilemmáztam, hogy mit is csináljak. Azon gondolkodtam, hogy megkeresek egy eladót, de elég sokan voltak a boltban. Ráadásul vinnem kellett volna az egyik kezemben a táskámat, a saját pár cipőmet, a másik kezemben a fél pár cipőt, amit sikerült lehúznom, és annak dobozát. Közben elég muris látványt nyújtva az egyik lábamon zokniban a másik lábamon a magas sarkú cipővel egyensúlyozva, mint bicebóca, eltiplizni valamelyik eladóhoz, ha megtalálom egyáltalán a vásárlók között. Amikor ez az egész átvillant a fejemben és közben láttam magamat lelki szemeim előtt, úgy döntöttem, hogy megoldom valahogy a problémát. Már csak azért is, mert én nem tudom elképzelni, hogy egy idegen guggoljon előttem, és ő húzza le a lábamról a lábamra szorult cipőt. Mindig is úgy gondoltam, amíg le tudok hajolni, addig nekem nem kell, hogy más húzza fel vagy le a cipőmet. (Amikor a műtéteim is voltak és nem tudtam lehajolni, ráadásul nem is volt szabad hajbókolni, a gyerekeim segítettek nekem felhúzni a lábamra cipőmet, de azt is cikisnek tartottam. Aranyosak voltak, mert ők mondták, hogy „Ugyan már anya, amikor kicsik voltunk, vagy betegek, mindig te húztad fel a cipőnket. Éppen ideje, hogy mi is segítsünk, amikor te nem tudod felhúzni a cipődet.” Hm…, igazuk volt, de nekem, akkor is kínos volt egy kicsit.) Mire ezt az egészet végig gondoltam, úgy döntöttem, hogy felrakom a lábam az előttem lévő székre. Igaz, hogy egyáltalán nem szokásom cipőstől rálépni bármilyen bútorra is (főleg, hogy nem ilyenre neveltek), de nem volt más választásom. Arra gondoltam, hogy mivel új cipő és előtte vettem ki a dobozból pár perce, így tiszta is. Szóval, szégyen nem szégyen, életemben most először, feltettem az új cipős lábam a szék ülő részének a szélére, hogy valahogyan le tudjam húzni a cipzárt. Sikerült! Mit ne mondjak! Óriási kő esett le a szívemről és nagyon örültem, hogy megszabadultam a cipőtől, ami a lábamra szorult. Ennek örömére beleraktam a dobozába és visszaraktam a polcra, a helyére.

Egy jó óra múlva visszamentem a lányommal, hogy ő is megnézze azt a cipőt, aminek a fogságába kerültem, és közben elmeséltem neki a storymat. Mit ne mondjak, nagyon jól szórakozott. Majd átmentünk egy másik üzletbe, ahol végre találtunk nekem két nagyon csinos és kényelmes cipőt. Elárulom, hogy nem igazán szeretem a lapos talpú cipőket, sokkal jobban kedvelem a magas sarkút.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem otthon egy olyan puffom van, aminek az egyik oldalán van egy lépcsőfok (ami fiók is, ebbe lehet rakni a cipőápoló szereket), amire fel tudom rakni a lábamat, hogy könnyebben bekössem vagy becipzárazzam a cipőmet. Az egyik cipőboltban láttam is ilyet (fiók nélkül), de a többiben nem. Pedig megkönnyítené a vásárlóknak a cipő próbát.

Az olvasó mit csinálna a próbacipő fogságában?

♥ Nagy J. Gabriella ♥               Debrecen, 2016. október 19.

Ha úgy gondolja, hogy szívesen válaszol a kérdésemre, akkor kattintson a pennára:

Vissza
Üdvözlök minden idelátogatót!

Az oldal folyamatosan frissülni fog és igyekszem minél színvonalasabb oldalt létrehozni. Minden jog fenntartva, másolni szigorúan TILOS!

Minden jog fenntartva!

jogvédelem

Minden jog fenntartva!


A szellemi tulajdonról

Jogok
Minden jog:
Nagy J. Gabriellát illeti.
Minden jog fenntartva a következőkre kiterjedően: film, rádió és televízió, fotomechanikus reprodukció, hangfelvételek, elektronikus média és újranyomtatás, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, ill. rövidebb változatai kiadásának jogát is.

Minden jog fenntartva, másolni szigorúan TILOS!

Elérhetőség:

Ha tetszett az oldal, akkor kérlek írj! Minden kulturált, pozitív véleménynek örülök.

info@nagyjgabriella.com
Dear Visitor, welcome to my webpage!

The site will be updated recently, I’ll try to keep it up with high standards. All rights reserved, reproduction is STRICTLY prohibited!

The owner of the rights is Nagy J. Gabriella. All rights reserved regarding: movie, radio and television, photomechanic reproduction, voic erecords, e-media, reprinting, including photocopies, and the publishing rights of the extended, or shorter versions.

Contact:

info@nagyjgabriella.com


If you like this page, please send a remark! Every positive comment is appreciated.

Ki olvas minket

Oldalainkat 5 vendég böngészi
Látogatás statisztika 2016. október 11. óta:
Látogatás statisztika 2017. január 24. óta:
Flag Counter
Látogatás statisztika 2017. június 9. óta: